hosted by X-ZoNE
Üzenetek címkézve LAN
Az új CN – 2. rész
máj 6th
Bizony a történet folytatódik, ugyanis FoDa barátunk gyorsan megforgatta magát és átment a gNu-hoz pécéwézgetni. Ezek után mickey is kiégett és a többiek úgy döntöttek, hogy inkább visszahozzák a parker-yzek duót. Megpróbálnak most már együtt maradni és készülni az ICL 6. állomására, mely június végén lesz.
concussion.xzn (HernolD, twist, quick, parker, yzek)
Cső.
márc 31st
A sokak által előre megjósolt StyleN hosszú inaktív-inkognitós concussion-forgatás korszakának már véget is vetett és ígérete ellenére még a LAN előtt visszatért a stYle.infinity soraiba. Ezzel a CN csapata 4 főre fogyatkozott és megfelelő ötödik hiányában kénytelen kihagyni az ICL 5. állomását. Miután ney-t és a srácokat eléggé kiégette Stili akciója, valószínűsíthető, hogy a CN korszak ezennel ténylegesen véget ért.
CN.xzn @ ICL #5
márc 26th
A hónap elején többször is változott a concussion.xzn felállása, mely leginkább a sok inaktivitásba vonuló játékosnak volt betudható. Először rmL, majd a helyére érkező DoZeR is kilépett. Előbbi visszavonult (ismét), utóbbinak pedig a munkája miatt kevés ideje maradt a játékra. Őket követte a csapat legfiatalabb játékosa, CristopheR, aki szintén szögre akasztotta profi egerét. Az üresedéseket a RÁK-ból érkező quick-NEy-t0m0_R trió töltötte fel, ám amikor már mindenki azt hitte, hogy megvan a legújabb ütős ötös, egy teamwork elleni győztes pracc után tiger kijelentette, hogy ő is elköszön. Az újabb sokk után ismét jött a CN TGF ON hírdetés, majd pár hét után a csapat már a stYle.infinity-ből időhiány miatt kilépő StyleN-t köszönthette soraiban. Így hát április 2-án az ICL 5. állomására a csapat a következő felállással fog lelátogatni:
concussion.xzn (boE, NEy, quick, StyleN, t0m0_R)
Márciusi pofon
márc 6th
Itt a tavasz, beindult a virtuális élet. Először is, az ELTE LAN 4. állomása (febr. 27-28.) előtt egy héttel rmL tábornok úgy döntött, hogy követi pawát és ő is ismét inaktivitásba vonul, mert számára már nem jelent kihívást ebben a kihalt sceneben tovább versenyezni. A LAN idejére az egykori Cohesion tag, Slowhand embrio érkezett, akivel sajnos csak az 5-6. helyet sikerült megszerezni. Ezen végkimenetel talán a késői tagcserének is betudható. (A részletes eredményeket természetesen megtaláljátok az Eredmények menüben.)
Az ELTE 4 után az iddqd mellett a RÁK csapata is feloszlott, melynek talán elsődleges kiváltó oka az volt, hogy twist (aka NEy) visszatért sorainkba. Azonban ez a felállás továbbra sem volt igazán stabilnak mondható, valószínű volt, hogy a későbbiek folyamán újabb cserére fog sor kerülni.
Valamint időközben már megnyitotta kapuit az első magyar ESL Ladder, melyen minket is megtaláltok. Március 11-én lesz az első ESL Nightcup, melynél a nevezéshez minimum 2 lejátszott ladder mérkőzésre van szükség és a nyeremény 5 db ESL Premium Account. Mi ott leszünk… vagy mégsem?
Az újabb csere bekövetkezett, DoZeR időhiányában átadta helyét t0m0_R-nak, azonban itt még nem volt vége. A vég most jött el, ugyanis CristopheR is felhagyott az aktív játékkal és őt már nem tudta a csapat pótolni, így ez a CONCUSSION korszak is véget ért. Ágyő :(
CN @ ELTE #4
feb 6th
Úgy egy hónappal ezelőtt sajnálatos módon NEy úgy döntött, hogy kilép a csapatból és inkább az egykori CN tagokat választja játszópajtásnak a RÁK csapatában (gera, n1m4nD, quick, t0m0_R) – ezúton is kívánunk neki sok sikert. Sokáig nem találtunk megfelelő helyettest, most azonban úgy tűnik, hogy megvan az új ötödik, aki nem más, mint az ország legsikeresebb játékosa: DoZeR. Miután eddig téli szünetet tartott a csapat a különböző vizsgák és szakdolgozatok miatt, nem volt túl sok lehetőség a gyakorlásra… egészen idáig. Hó végén jön az ELTE LAN következő állomása, melyen már ezzel a felállással kívánunk megjelenni és hamarosan meg is kezdjük a felkészülést, hogy a versenyen a lehető legösszeszokottabb CONCUSSION képviseltesse magát. CU @ LAN! xoxo
Továbbá a jövő héten startol a Wiggles Season 2010 is, melyen szintén részt veszünk.
ICL #4
nov 22nd
Ha minden jól megy és lesz legalább 16 befizető csapat az iNFiNiTY Csarnok LAN 4. állomására, akkor bizony Mi is ott leszünk a december 11-13. között megrendezésre kerülő offline partin. Magyarország krémje már ott van a listán, úgyhogy mindenképp egy izgalmas LAN elé nézünk.
NEVEZETTEK





